Kovács Pál

egy nyolcgyermekes család harmadik gyermekeként született 1922. január 2.-án Rábacsanakon. Hét lány testvére mellett ő volt az egyetlen fiú. Elemi és polgári iskoláját is Rábacsanakon végezte kiváló eredménnyel.

A második világháború őt is a frontra szólította. Először német, majd orosz hadifogságba került. Már jöttek hazafelé, amikor egy légitámadásnál egy akna térd fölött levitte a lábát. A seb elfertőződött, ezért Szombathelyre vitték műtétre, ahol szinte tőben csonkolták a sérült végtagot. 1945. január 4.-én szűnt meg a katonai szolgálata. Utolsó katonai csapata: 4/1. zászlóalj Sopron, rendfokozata: honvéd.

1945. november 1. napjától hadirokkanti ellátásban részesült, mint II. járadékosztályba sorolt hadirokkant, majd a járadék folyósítását 1948. decemberében megszüntették azzal az indokkal, hogy dohány-árusítási engedélyt váltott.

Mi Pali bácsit csak „Trafikos” Pali bácsinak ismertük, de igazából nem tudtuk, hogy miért nevezték így, ugyanis amikor mi kis gyerekek voltunk, már nem volt meg a trafik. Ma már világossá vált számomra.

Pali bácsi 1951-ben megnősült. Felesége Sölétormos Irén három gyermeket szült neki. A harmadik (kislány) halva született, a két fiú ma is él. A trafikos világ csak 1953-ig tartott, ugyanis elvették tőle a trafikot, ekkor már András fiuk egy éves volt. Mindenképpen munkát kellett szereznie, hogy el tudja tartani a családját. A tanácsra hiába ment ajánló levélért, nem adtak neki, mivel az apja kulák volt. Így a környéken sehol nem kapott munkát. Felutazott Budapestre az egyik nővéréhez, hogy talán ők tudnak neki munkát szerezni. Sajnos a rokkantsága miatt itt sem sikerült munkát találni.

Munka reményében tovább utazott Miskolcra, itt is élt egy testvére. Szerencséje volt, mert itt a magasépítészethez felvették raktárosnak. Lelkiismeretes, pontos munkát végzett, ezért egy idő után kinevezték raktári ellenőrnek.

Felesége utána utazott a kisgyerekkel. Ő is próbált magának munkát szerezni, ezért a sógornőjével elmentek egy mulatóba, hogy talán mosogatni felveszik.

A főnök azt mondta: - Fel van véve.

Mire Irén néni megkérdezte, mennyi lesz a bére? A válasz az volt: - Majd ahogyan forgatod magadat, úgy fizetek! Ebből egyértelmű volt számukra, hogy nem tisztességes munkát szánnak neki, így gyorsan odébb álltak. Irén néni a Diósgyőri Vasgyárban kapott raktárosi munkát. Mivel meg voltak elégedve a munkájával, próbaidő után is maradhatott. Kilenc hónapi dolgozott ott, amikoris megszületett a második gyermekük. Ő a gyerekekkel hazaköltözött Rábacsanakra,  Pali bácsi pedig még két évig Miskolcon dolgozott. Havonta járt haza munkáltatói segítséggel.

1955-ben végleg hazajött. Először a cséplőgépeknél adatokat rögzített, majd sikerült neki a rábacsanaki földműves szövetkezetnél adminisztrátorként elhelyezkedni. Amikor a rábacsanaki egyesült a szili földműves szövetkezettel, ő is kénytelen volt átjárni Szilba. A keresztúthoz járt ki gyalog minden nap a buszhoz, illetve a keresztúttól haza. Néha, ha éppen jött arra valaki, behozták szekérrel, vagy később autóval. Lelkesedése töretlen volt, soha nem panaszkodott. 1961-ben képesített könyvelői vizsgát tett.

Mint hadirokkant,1948 óta semmilyen támogatást nem kapott. 1981-ben beadta kérelmét Trabant-Hycomat személygépkocsira. Ezt is teljes egészében Önerőből, az összespórolt pénzükből vették.

A Szili Szövetkezetnél megbecsülték, elismerték a munkáját, több kitüntetést is kapott, innen ment nyugdíjba.  1990. márciusában, 68 évesen halt meg.