Szeretettel köszöntelek a Rábacsanak klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, fórumozhatsz, blogolhatsz, képeket, videokat tölthetsz fel, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Rábacsanak klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Rábacsanak klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, fórumozhatsz, blogolhatsz, képeket, videokat tölthetsz fel, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Rábacsanak klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Rábacsanak klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, fórumozhatsz, blogolhatsz, képeket, videokat tölthetsz fel, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Rábacsanak klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Rábacsanak klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, fórumozhatsz, blogolhatsz, képeket, videokat tölthetsz fel, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Rábacsanak klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Ezt a témát Szalay Sándorné indította 12 éve
Elsőként két verset ajánlok Reményik Sándortól: Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk. Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz, Elfut a perc, az örök Idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána, Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, - Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Hozzászólások eddig: 0
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Új hozzászólás